Az erdei állattól a sztyeppelakóig.

Meglepő tények

Gondolná-e bárki, hogy az orrszarvú és a tapír a ló közeli rokona? Pedig így van! 75 millió évvel ezelőtt élt közös ősük, a kutya nagyságú Condylarthrus. Neki még minden mancsán öt ujj volt, nagyon kemény pataszerű körmökkel. 60 millió évvel ezelőtt azonban kihalt. Akkor jelent meg a tőle származó Eohippus, ami a most élő lovak őse.
Az Eohippus, a hajnalpír lova küllemét az Észak-Amerikában talált csontvázak alapján tudták rekonstruálni. 5 kg súlyú és 36 cm magas lehetett, tehát méretei egy rókához hasonlítottak. Mellső lábain négy, hátsó lábain három ujjat találhattunk, melyek vastag körmökkel voltak ellátva. A környezetnek is fontos szerepe volt a fejlődésben. Élőhelye feltehetőleg a laza talajú őserdők és vízpartok lehettek. Lábujjai és ujjpárnái alkalmasak voltak az iszapos és mocsaras területeken való közlekedésre is. Fogazata szerint növényevő életmódot élhetett.

Fuss az életedért!

40-25 millió évvel ezelőtt élt az Eohippus utóda, a Mesohippus. Mivel a kiszáradt erdők helyét füves sztyeppék és puszták vették át, csak azok a fajok maradhattak fenn, amelyek alkalmazkodni tudtak a megváltozott körülményekhez. Hozzá kellett szokniuk a kemény pusztai földhöz, az új táplálékhoz és ahhoz, hogy a ragadozók elől menedéket nyújtó fák eltűntek, így csak a lábukra hagyatkozhattak. Lábai ezért hosszabbak lettek és már elérte az 50 cm-es magasságot. A kemény talaj miatt már csak 3 ujj volt a lábain, ezáltal sokkal gyorsabban tudott futni. Hogy az ágakat, cserjéket is meg tudja enni, fogazata, állkapcsa is megerősödött.
A Mesohippus továbbfejlődött változata, a Meryhippus sztyeppei életéhez hozzátartozott az is, hogy nem tudott elrejtőzni a ragadozók elől. A biztonságot a ménes jelentette. Ha felbukkant egy ragadozó, akkor egy körbe húzódtak össze úgy, hogy a gyengébbek kerültek belülre, azok pedig, akik elég erősek voltak hozzá, erős hátsó lábukkal védték magukat és társaikat a támadótól. De ha idejében észrevették a támadót, villámgyorsan elrohantak. (Ez a mai napig így van a vadon élő lovaknál is.)
A Meryhippus magassága már majdnem elérte az egy métert. Hosszú lábain elhelyezkedő három ujjból, már csak a középső ért a talajhoz. Nyaka hosszabb lett és a szemei helyzete is megváltozott, hiszen a sztyeppe füvével táplálkozott, és hogy környezetét figyelhesse, fel kellett emelnie a fejét. Az erdei lombokhoz képest a sztyeppe füve kemény és rágós volt, ezért az állkapcsa még jobban megerősödött, fogai a rágástól elhasználódtak. A Meryhippus már nagyon hasonlított a most élő lovakra.

Az ős

A ló közvetlen elődjének, a Pliohippusnak már nagyjából hasonló arányai voltak, mint a lónak; magassága 120 cm volt és 10 millió évvel ezelőtt jött létre. Ő volt az első egyujjú patás, ezért első láncszemnek számít a lovak fejlődésében a tudósok szerint. Belőle alakult ki a mai ló, az Equus caballus. Az akkor még létező földhídon át átjutott eredeti hazájából, Amerikából Eurázsiába. Ismeretlen okokból Amerikában kihalt, csak a hódító spanyolokkal tért vissza. A musztángok (az amerikai vadlovak), az elvadult spanyol lovak leszármazottai. De vannak olyan kutatók is, akik azon a véleményen vannak, hogy a ló eredeti őshazája Afrika és Eurázsia.
A mai lovakhoz legközelebb álló, ma is élő fajok a Przewalski lovak és a tarpán. Przewalski lovat utoljára a mongol sztyeppén láttak az 50-es években, de már ott is kihalt. 1901-ben, a hamburgi állatkertben elkezdték szaporítani, így ma már számos állatkertben megtalálhatóak. Sok Przewalski lovat azonban visszaszállítanak eredeti élőhelyükre is, a mongóliai Góbi-sivatagba.