Incitatus

A kocsiversenyek Rómában hasonló szerepet töltöttek be, mint manapság a labdarúgás. Voltak klubok, profi versenyzőkkel, valamint őrjöngő szurkolótáborral. Négy szín képviselte az egyes „klubokat”, a fehérek és vörösök mellé a császárkorban alakult meg a kék és zöld „fakcio”. Caligula, az akkor uralkodott császár a zöldek híve volt, olyannyira, hogy sokszor azok táborában tartózkodott és étkezett. Ebből kifolyólag a császár kegy révén előnyhöz jutó zöldeket erősítette Incitatus, a pompás ügető is. Suetonius, egy történetíró írt arról, hogy a versenyek előtti napon katonák jártak körbe az istálló környékén, és intettek aznapra mindenki szigorú csendre, nehogy bármi is megzavarja a versenyző lelki felkészülését. Ugyanő szerint a paripa 18 saját szolgával rendelkezett. Az istállója fényűző volt, márványból és elefántcsontból épült, a szerszámait drágakövek ékesítették. Külön szórakoztatókat biztosítottak számára, hogy ne unatkozzon (a meghívókon az ő „aláírása” díszelgett). Cassius Dio szerint még a császári lakomákra is meghívták, ahol arany kupából ehette a zabot. A lakomára kényszermeghívott szenátoroknak kénytelen-kelletlen éltetniük kellett a pompás paripát. És itt jön az, ami ma is vitára ingerli a történészeket: a két római történetíró szerint Caligulának szándékában állt a legmagasabb szenátusi rangra, konzullá nevezni a kedvenc lovát. Szerintük csak a – kor szokásainak megfelelően erőszakos – korai halála akadályozta meg eme tett elkövetésében. Miután csak szándékról írtak, nagyon nehéz lenne bizonyítékot találni erre. Később úgy került be a köztudatba, hogy valóban konzullá nevezte Incitatust, a történet felbukkan sok helyen a világirodalomban is.