Belps
Felhasznlnv:

Jelsz:
SgSg
Regisztrci
Elfelejtettem a jelszt
 
Mnes
 
Biolgia
 
Kllem
 
A l sznei
 
Csoportosts
 
Tarts
 
Takarmnyozs
 
Patkols
 
Felszerels
 
Szablyok
 
Kezdknek
 
Haladknak
 
Idomts
 
Az ess
 
Jrmdok
 
Lovardai alakzatok
 
pols
 

Mutatvnyok tantsa

 

Meg kell rtetned vele, mit akarsz

 

A lovad persze csak akkor fogja a legjobban kivitelezni az adott gyakorlatot, ha megrtette, mit szeretnl tle. A j lkikpzk is abban jeleskednek, hogy vilgosan, rtheten meg tudjk magukat rtetni a lval. Ezt pedig anlkl kell vghezvinni, hogy nyomst gyakorolnnk r. A l is sokkal jobban rzi ettl majd magt, hiszen gy majd nem knyszertik a gyakorlat megttelre, hanem akarja megtenni azt.

Sohasem szabad azt hinni, hogy a l kezdetbl tisztban van az elvrsainkkal. Nagyon fontos, hogy sohasem szabad megflemlteni, ugyanis ez korltozza a tanulsi kpessgeit. Ezrt mindenfle stresszhelyzetet kerlni kell. 

 

A tanulsi id

 

Egy gyakorlat megtanulsa nem egyik naprl a msikra megy. Ehhez – a gyakorlattl fggen – krlbell kt-hrom ht kell. Egy knnyebb gyakorlatot a l termszetesen hamarabb tanul meg, mg egy msikat csak sokkal ksbb. A tanulst azonban nem szabad elsietni! Egy nap krlbell ktszer 5-10 percig lehet a lval tanulni. Ez id alatt biztosan nem unja meg a gyakorlst. Fontos az is, hogy egy nap tbbszr legyen meg ez az 5-10 perc. gy a l a dleltt tanultakra biztosan emlkezni fog este is, s nem fogja msnapra elfelejteni.

Nagyon fontos mg, hogy ha egy mutatvny mr megtanult, azt nem szabad „eldobni”. Ha sokig nem foglalkozunk a pr napja vett feladattal, a l el fogja felejteni. Ha mr nagyon jl tudja, akkor sem szabad otthagyni a rgi feladatot, idnknt ismt gyakorolni kell azt is.

 

Frisstve: 2010 jlius 28.

 

 

 
Men
 
Ltrtnelem
 
Egszsg, betegsg
 
Lovas szakmk
 
Fajtk A-Z
 
Lovas filmek
 
Lovas knyvek
 
Jtkok
 
Egyb
 
Hres lovak
 
Leg-ek
 
Lstik
 
Linkek
 

Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Itachi Shinden harmadi fejezet!! - ÚJ FEJEZET - Felkerült a könyv harmadik harmada!! Konoha.hu - KATT!! KATT! KATT! KATT    *****    MAGYAR HIMNUSZ GITÁRON    *****    KONOHA.HU | Naruto rajongói oldal! Olvass, tanulj, nézd az animét! 2026-ban is a KONOHA.HU-N | KONOHA.HU | KONOHA.HU | K    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    NSYNC - a fiúbandák korszakának egyik legmeghatározóbb csapata a Bye Bye Bye elõadói - nosztalgiária fel    *****    RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL /// NE FÉLJ, CSAK HIGYJ! ///RELIGIO-PORTAL    *****    PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA///PREKAMBRIUM.GPORTAL.HU /// PREKAMBRIUM //// A TUDÁS BIRODALMA    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    AGICAKÖNYVTÁRA - KÖNYVEK, KÖNYVEK, ÉS KÖNYVEK - ÁGICAKÖNYVTÁRA    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Boldog újévet kívánunk nektek KONOHÁBÓL!!! | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU |    *****    Debrecen Nagyerdõaljai, 150m2-es alapterületû, egyszintes, 300m2-es telken, sok parkolós üzlethelyiség eladó 06209911123    *****    ACOTAR Fanfiction: Velaris, a második otthonom    *****    LITERATURES SUBPAGE /// VERSEK ÉS TÖRTÉNETEK EGY HELYEN ///LITERATURES.GPORTAL.HU///LITERATURES SUBPAGE    *****    Naruto rajongói oldal | konoha.hu | Látogass el konoha falujába | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA.HU | KONOHA    *****    Turbózd fel a kreativitásod! Prémium grafikai források a PNG Tree-n.    *****    Anime tematikájú Cinematic trance zene és látványvilág Arcadia fantáziavilágában és még sok más videó a chanelen