Habzó száj

Minden lovas találkozott már edzés vagy verseny során olyan lóval, melynek pofája egészen fehérré változott a habzó nyáltól. Sokan mindezt örömmel fogadják, gondolván, ilyet csak egy teljes mértékben elengedetten dolgozó ló tud produkálni. Vajon valós-e ez az elgondolás?

A hab elsősorban azt árulja el, hogy a ló az állkapcsát mozgatja, annak ellenére, hogy nem eszik, sokszor a zablát mozgatja, rág, vagy a fogait kocogtatja. Mindezek során a ló szájában nyál képződik, ami részben fehérjéből áll. Rágás során, éppúgy, mint a tojásfehérje esetében a habverő alatt, fehér, meglehetősen szilárd hab keletkezik. Mindebből még nem lehet következtetni az elengedettségre. Régebben a bécsi fiákeresek szalonnabőrt tettek lovuk zablája alá, hogy ennek következtében többet rágjanak. Főként azok a fiákertulajdonosok választották ezt a megoldást, akiknek nem volt elég idejük az átengedőséget tanítással, edzésekkel javítani, de a durvaság helyett mégis a könnyebb utat választották. Ugyanis azt még ők is tudták, hogy egy rágó ló jobban irányítható és kontrolálható, mint amelyik feszesen összeszorítja a száját. Manapság szalonnahéj helyett cukrot, mézet, nyeregszappant vagy speciális zablaalapanyagot, illetve más trükköket vetnek be, mert jó néhány embert elvakít a ló habzó szája, mivel sokan úgy tartják, hogy minél habosabb a ló pofája, annál engedelmesebb és annál jobban dolgozik, vagyis annál jobb a lovasa is.

De ez nem mindig van így. Az a ló, amelyik rág, van egy finom szájmozgása, figyelmes és ellazult – természetesen csak akkor, ha ez a lovaglás hatása, és nem egyéb „segédeszközök” hatására történik.

Ha mindezt a lovas hozza létre, a ló átengedő a támaszkodásban, nem feszül, vagy támaszkodik a zablára, a lovas kezébe. Ha stresszhelyzet alakul ki, ez az idegrendszer autonóm részét serkenti (szimpatikus reakció), ami a menekülésért és a nyugtalanságért felelős. A test alkalmazkodik a meneküléshez, a szívfrekvencia megnő, a száj kiszárad. Az embernél sem működik ez máshogy, mint a lovaknál. Egy stresszes vizsgaszituációban sok ember csak egy pohár vizet kíván a kiszáradt nyálkahártya nedvesítésére. Ha ember vagy ló ezzel szemben laza és elengedett, a paraszimpatikus hatás érvényesül. Az ellazított rágómozgás nemcsak a lelki nyugalom és az elengedettség egyik jele, hanem mindez megfordítva is igaz, a rágás hatására is létrejöhet bizonyos fokú nyugalmi állapot (embernél lásd rágógumi).

A zabla elősegíti a rágást és a nyálelválasztást, mindenféle külső mozgatás (szár) nélkül, azonban a zabla anyaga és formája befolyásolja mindezek intenzitását. A zabla nélküli lovak is rágnak, de a zablával lovagolt lovak többet, ezzel a nyálelválasztásuk is fokozottabb. Különösen közkedvelt a „nyálcsorgató” a vörösréz bevonatú, almaízű vagy rozsdás zabla, mely utóbbit „sweet iron”, vagyis édes vasnak is neveznek. Ezt a westernlovasok szívesen vásárolják.

Ez a speciális zabla kis segítség lehet a lovas számára, de a durva szárhasználaton ez sem tud változtatni, mert ez nem csodaszer, így ez sem pótolja a hozzáértő lovaglást.

Amikor egy ló megfelelően ellazult, és átengedő a lovas segítségeire, a hátulsó láb lendülete a háton át a szájba érkezik. Ekkor az állkapocs ízületeiben a feszültség oldódik, éppúgy, mint a nyelvalap és nyelvcsont izomzatában is. A nyelv izomzata vezet tovább a váll-nyelvcsonti izmokhoz, majd a ló alsó nyakélén, a torokélen végighúzódó szegyfejizomhoz. Ha az alsó nyakélen végigfutó izmok ellazulnak, a ló tarkóban meg tud hajolni, mely által az állkapocs összeszűkül. Ezen keresztül a fültőmirigy enyhén összenyomódik, a nyálelválasztás megindul.

Ha a ló torka ily módon összeszűkül, és pofája szorosan össze van zárva, mindez nem akadályozza meg a habképződést. De ekkor a lovak megpróbálják görcsösen kinyitni a szájukat, ezzel kis rágómozdulatokra képesek, ami elég ahhoz, hogy a nyálat habbá rágják. Ha egy ló az állkapcsát egyáltalán nem tudja kinyitni, és nem tud rágni, a nyelvcsonti és a nyaki izmok begörcsölnek, melynek következménye, hogy a ló megfeszül. Ezért fontos, hogy az orrszíjat úgy csatoljuk be, hogy a szíj és a ló pofája között legalább 2-3 ujjnak el kell férnie.

De mégis, a hab milyen mértékben mondható normálisnak? Mi van akkor, ha túl kevés, vagy túl sok hab keletkezik a ló szájában? Lehet-e egyáltalán erről általánosságban beszélni?

Mindez teljes mértékben az adott függő egyéni tulajdonság. Van olyan ló, amelyik már a bemelegítő, hosszú száron történő, hosszú száron történő lépés során elkezd tajtékozni, míg egy másiknál még egy órás munka után sincs semmi változás. Vagyis a nyál mennyisége is relatív mindegy, a ló egészét kell figyelni, hogy hátból mozog-e, és odalép-e a zablához. Lovaglás során a rágó lónál nem keletkezik több nyál, mivel a rágás során ennek csak a térfogata növekszik meg – mint a tojásfehérje felverésekor -, és ha a ló egyáltalán nem rág, attól még itt is megindul a nyálelválasztás az előbbiekben leírtak szerint.

Ha lovaglás közben a ló pofájának csak az egyik oldala habos, ebből következőleg, vagy a ló, vagy a lovas ferde. Ha az egyik oldalon a kéz puha, a másikon ezzel szemben egész idő alatt feszes, a tarkó nem egyformán lazul el mindkét oldalon, vagyis egyiken fesze marad, így a fültőmirigy ezen az oldalon nem lesz enyhén összenyomva, itt nem indul meg a nyálelválasztás.

Annak, hogy a felső vagy az alsó ajkakon van-e több hab, nincs jelentősége.

Aggasztó lehet azonban, ha a nyál nem, mint hab, hanem tiszta nyálként folyik folyamatosan. Ez fogproblémára utal. Talán egy kitörött fog vagy a fogínybe fúródott szénadarab, amitől begyulladhatott, vagy egy éles, kampós fog sebesre dörzsölte a nyálkahártyát. Mindenképpen érdemes utánajárni! Bár ilyen problémáknál általában nem ez az egyedüli tünet, gyakran a ló étvágytalan, vagy erősen tiltakozik a zabla szájba vétele ellen.

Egy brit állatorvos szerint a túl sok hab nem jó jel, mivel ez stresszhatásként is felléphet, mert a ló a szájában keletkező nagy mennyiségű habot nem tudja lenyelni. Mialatt mindezt megpróbálja, a lágy szájpad elzárja a légcsövét, és ezzel szabad utat ad a nyelőcsőhöz, amiben a nyál lefolyik. Azonban a ló egyidejűleg nem tud nyelni és levegőt venni! Így nem tud kimagasló teljesítményt nyújtani, elsősorban azért, mert a nyelv mozgása a tüdőbe jutó légáramlást zavarja. Másodsorban azért, mert a folyamatos rágás során aktiválja a paraszimpatikus légzési frekvenciát, és a szívritmust elnyomja. Mindezt több mint 100 lovon történő vizsgálat támasztja alá.